A kormány legújabb ötlete: tranzakciós adó. Fizetünk a fizetéseink után.  A pénzügyi tranzakciókat terhelő adónak több kellemetlen hatása lenne a gazdaságra, a gazdaság szerkezetére, bár az államnak 50-100 milliárd forintos bevételt jelentene. Kérdéses, megéri-e?

   Előző cikkeim egyikében megemlítettem David Ricardo elméletét, amit úgy néz ki, a Fidesz napról napra próbál megerősíteni: a családi kedvezményekkel kreált 150 milliárdos lyukat, a tranzakciós adóval tömné be, ami nem csak azokat terhelné, akik a családi kedvezményből részesülnek, hanem az egész társadalmat. Ezt a sémát megfigyelhettük az egykulcsos adónál is, hiszen ott az egyik réteg adócsökkentését, az egész társadalom fizette meg. Milyen hatásai lesznek a tranzakciós adónak? Minden hírportál számolgatja, vajon mennyit visz el egy átlag családi kasszából az új adó?
   Ez csak az első lépcsőfoka az adó hatásának. Sokan azt saccolják, hogy közel 10 ezer forinttal is szűkebb lehet a pénztárca, az adónak köszönhetően. Érdemes tovább görgetnünk a témát: a fogyasztás és a megtakarítások további csökkenéséhez vezet a további megszorító politika. Ha ez nem lenne elég, a tranzakciós adó szép finoman arra kényszeríti az embereket, hogy ne elektronikusan, ne bankkártyával intézzék ügyeiket, hanem készpénzben.  Az elektronikus rendszer előnye az átláthatóság. Egy ország gazdasága minél inkább átállt az elektronikus rendszerre, minél inkább rákényszerítik az embereket arra, hogy elektronikusan intézzék pénzügyeiket, annál átláthatóbb a rendszer. Ez visszaszorítja mind a korrupciót, mind a feketegazdaságot.  Legjobb példa erre Svédország, aki olyan szinten előrehaladott a témában, hogy már a készpénz kivezetésén gondolkoznak. A rablások számát szintén visszaszorítja, hiszen az emberek nem tartanak maguknál készpénzt.  Svédországban 2008 óta 90%-kal csökkent a rablások száma, ami részben betudható annak, hogy a pénzforgalomnak csupán 3%-át teszik ki a készpénzes fizetések.  Ez a hatás a másik irányba is működik, hiszen ha az embereknek havi szinten 10 ezer forintjába kerül csak a tranzakciók lebonyolítása, igyekezni fog mindenki készpénzben intézni mindent.  A Nokiás dobozban átadott pénzeket viszont már nem lehet úgy nyomon követni, mint egy svéd rendszerben a pénzek mozgását.
   Másik kellemetlen hatása az új adónak, hogy terheli a vállalatokat is. Amennyiben egy vállalatnak nőnek a költségei, vagy hagyja, hogy csökkenjen a profitja (de miért tenné?), vagy a hatékonyságát csökkentve, elbocsátásokba kezd.  Jelenleg Magyarországon a vállalati szektor lenne épp az, amelyik előre lendíthetné a gazdaságot, de ha őket is megszorongatjuk, akkor nagyjából a saját sírunkat ássuk nevetve.  Ezt a lavinát ismételten tovább görgethetjük, csökken a profit, elbocsátásokba kezd, csökken a lakosság aggregált jövedelme, csökken a fogyasztása és megtakarítása.  A vállalat megtakarítása szintúgy csökken, mint a lakossága, ami pedig a beruházások csökkenéséhez vezet.  A beruházások csökkenését, a jegybanki alapkamat csökkentése tudná ellensúlyozni, de a jegybank nem tervezi lejjebb vinni az alapkamatot.  Így láthatjuk, hogy azon felül, hogy a családok X ezer forinttal kevesebbet visznek haza, az új adó közvetett módon, de kihatással lenne a munkanélküliségi rátára, a fogyasztásra, a beruházásokra. Ennek a hatásnak a mértéke a tranzakciós adó mértékétől függ.
   Kormányunk gazdaságpolitikusainak lassan fel kéne találni magukat, hiszen már kezd vicces lenni, hogy az adóemelés-csökkentésen kívül, semmi mást nem tudnak kitalálni. Főleg, hogy nem jutunk előrébb: amennyivel csökkentik az egyik terhünket, annyival növelik a másikat.  Esetleg, ha próbálkoznának mással is, mint lyukat lyukkal foltozni, és próbálnának ténylegesen szerkezeti reformokat hozni, akkor előrébb is vinnék a dolgot. A népnek se fáj annyira a megszorítás, ha látja, hogy tart valamerre a dolog. Sajnos egyelőre csak azt látjuk, hogy a kormány össze-vissza kapkod, és az egyik elhamarkodott döntését, egy másikkal próbálja befoltozni.