Bolondok Hajója

  100 évvel ezelőtt született a 20. század egyik legkiemelkedőbb magyar drámaírója, Örkény István. Manapság újra divatba jön, hiszen azon kevés írók közé sorolható, akiknek írásai ma is, és alighanem örökké aktuálisak maradnak.


  A műfaj, amit szívem szerint „Örkény-novellának” neveznék, de elterjedtebb az "egyperces novella" kifejezés, az egyik legtökéletesebb eszköz arra, hogy az irodalom akárki számára napi szinten elérhető maradjon. Az „egypercesek”, mint nevük is sugallja, rövid írások, az elolvasásuk alig tart több ideig pár percnél. A buszon ülve, ebédszünetben, egy-egy szabad pillanatban, elég ha előkapjuk Örkény-kötetünket, és véletlenszerűen fellapozva, elolvasunk egyet. Ajánlott csak egyet, esetleg kettőt egyszerre elolvasni, hiszen ezeknek a novelláknak az ereje pont abban rejlik, hogy tartalmukon és mondanivalójukon órákig, napokig, hetekig, vagy talán egész életünkön át gondolkodhatunk.
  Az egyik legjellemzőbb és legkarakteresebb vonás Örkény írásaiban a groteszk. Az író egy furcsa, humorosan tragikus eszköze arra, hogy a világot, és az embereket bemutassa. Örkény kiválóan használja a groteszket, elég, ha csak a bevezető jellegű "Arról, hogy mi a groteszk" című írásra gondolunk. A részletes leírás arról, hogy micsoda verseny zajlik a fordított világban a gyászoló rokonok között, hogy a koporsót a röggel eltalálják, tökéletesen mutatja be, hogy mi is a groteszk.
  Persze Örkény István az egyperces novellákon kívül még rengeteg más művel vívta ki elismertségét. Ilyen a Tóték című dráma is (melynek filmfeldolgozása is készült Fábri Zoltán rendezésében, "Isten hozta, Őrnagy úr!" címmel 1969-ben). Ez a kisregény (Örkény csak később dolgozta át drámává) megint csak nagyszerű példa az Örkény-féle groteszkre. A család vendégül látja a fronton szolgáló fiuk parancsnokát, akinek labilis idegrendszere miatt pihenésre van szüksége. A család nagy megpróbáltatásokon megy át, az őrnagy furcsa szokásai miatt, mindenben próbálnak a kedvére tenni. A falu bolond postása nem viszi ki a levelet az időközben elesett fiúról. A család mit sem tudva arról, hogy erőfeszítéseik fölöslegesek, éjt nappallá téve dobozokat hajtogatnak, az őrnagy utasítására. Azt remélik, hogy jobbá tehetik fiuk életét, hiszen az őrnagy ki is mondja, hogy annyira jól érzi a családnál magát, hogy ha visszatér a frontra, azonnal maga mellé veszi a fiút. Ez persze új lendületet ad a családnak, és el is jön a nap, mikor az őrnagynak vissza kell utaznia. Mikor végre kipihennék a fáradalmakat, az őrnagy hirtelen visszatér, mert egy felrobbantott híd miatt három napig nem járnak a vonatok. Mikor kérdőre vonja a családfőt, hogy hova tette a dobozkartonok vágásához használt margóvágót, betelik a pohár. Az öreg Tót a ház mögé invitálja az őrnagy urat, majd három csapás hallatszik. Mintha mi sem történt volna visszamegy a házba ahol a felesége megkérdezi: „Háromba vágtad, édes jó Lajosom? – Háromba? Nem. Négy egyforma darabba vágtam. talán nem jól tettem? – De jól tetted, édes jó Lajosom! Te mindig tudod mit hogy kell csinálni…” Ezekkel a sorokkal ér véget a mű, és látszólag a család élete visszatér a régi kerékvágásba. Rövid csönd után még egy rémült kiáltás hallatszik: „Fiam! Fiam! Egyetlen, édes kicsi kis fiam!” Örkény itt nem kötötte meg a szokásos keretek közé a cselekményt, nem írja le hogy, hogyan tudja meg a család a fiuk halálhírét, és nem írja le hogy milyen büntetés vár Tótra a gyilkosságért. A nézőre, vagy az olvasóra bízza mindezeket.   
  Olyan komoly társadalom-, és olykor lélekábrázolással találkozhatunk az írásokban, ami a mai populáris kommersz sztár írók könyvgyáraiból sohasem fog kikerülni. Sajnos a mai társadalom olvasási szokásai gyökeresen megváltoztak. Ma már a krimik, a szerelmes történetek, és a fantasy könyvek uralják a könyvpiacot, a szépirodalom, főként a magyar szépirodalom ijesztően háttérbe szorult. A mai fiataloknak már eszükbe sem jut a könyvesboltok hátsó poros sarkaiban Kosztolányi vagy Örkény után kutatni, helyette inkább a bestseller polcokról emelnek le különféle művészi értéknek nehezen nevezhető vámpírkönyveket (ha egyáltalán könyvesboltba mennek).
   Végezetül annyi, hogy Örkény István is a Kossuth díjasok sorába tartozik. Talán el kell gondolkoznunk azon, hogy biztosan egy lapon említhető-e Demjén Rózsival vagy Ákossal, akiknek a munkája természetesen figyelemreméltó, de talán meg kellene őriznünk ennek a díjnak a szellemi értékét.